Legyek én is vegán?! – harmadik rész

Folytatjuk kicsiny sorozatunkat, melyben ételeink ökológiai lábnyomát vizsgáljuk. Az első és a második részt is olvassátok el, ha még nem tettétek.

Marhaságok a metánnal kapcsolatban

Halljuk mindenhonnan, hogy a légkörben lévő metánért is az állattartás felelős, a metán pedig, mint üvegházhatású gáz, szintén hozzájárul a globális felmelegedéshez. Nincs is alattomosabb állat a marhánál, eszik, fingik, szarik, böfög, szóval legjobb lenne, ha most azonnal, központilag betiltanánk minden párosujjú patást, nem?

Azzal, hogy a nagy mennyiségű metán a levegőben nagyon nem kóser, nem is vitatkozom. Viszont szeretném védelembe venni a növényevő állatokat, köztük szarvasmarhákat, mert a légkör metántartalmáért elsősorban nem ők a felelősek.

Metánt alapvetően baktériumok termelnek, amelyek a szerves anyagon oxigén hiányában elszaporodnak. Különféle természeti folyamatok mellett emberi tevékenységek következtében is keletkezik metán, sőt, ma már az ember által okozott kibocsátások teszik ki a légkörben lévő metán nagyobbik részét. A természetnek tehát normál körülmények között is megvannak a maga metánkibocsátói, ilyenek például a mocsarak, a termeszhangyák vagy az óceánok. Az ember okozta légköri metánforrások közé tartozik a bányászat, a fosszilis fűtőanyagok égetése, és valóban, az állattenyésztés is. A növényevő állatok gyomrában a rostok fermentálódnak, így metánt lélegeznek ki, és metántartalmú a trágyájuk is. De az állatokhoz nem köthető jelentős metánkibocsátó agrár tevékenység a rizstermesztés (az elárasztott rizsföldek metánt termelnek, mivel a talajban lévő szerves anyag elegendő oxigén nélkül bomlik le), valamint a szeméttelepek bomlása is. 

Tehát az, hogy a légkörben lévő metánért elsősorban a kérődző állatok felelősek, egyáltalán nem igaz. Jelenleg a földön a globális felmelegedés miatt fokozódik a mocsaras területek és az óceánok metánkibocsátása, és a szakemberek jól láthatóan emiatt pánikolnak a legjobban.

De nézzük meg közelebbről az állattartást! Ha kicsit utána olvasunk, akkor azzal is találkozhatunk, hogy a metánkibocsátás jelentősen kevesebb a szabadon tartott, legeltetett állatoknál. A nagyüzemi állattartásban használt antibiotikumok is megnövelik az állatok metántermelését, bizonyos antibiotikumok használata után akár 1,8x több metán keletkezik az állatok bélrendszerében, mint a nem kezelt állatok esetében. 

Az is fontos, hogy a legeltetett állatok metánkibocsátásának jelentős részét az egészséges talajban élő metanotróf (metán-bontó) baktériumok is semlegesítik, tehát ismételten nem mindegy, hogy egy hangárba ürít az állat, vagy a természetbe. Ezért is nonszensz azon kutatások eredményeivel kalkulálni, amelyek egy zárt rendszerben mérik az állatok metánkibocsátását, és ez alapján számolják ki, hogy mekkora az állat környezeti terhelése, mert nem veszik figyelembe, hogy az állat normál esetben nem a levegőben lebeg magában, hanem egy természetes rendszer része. 

Döbbenetesnek tartom, hogy a nyugati civilizációban élő ember, aki tömi magába az ipari, feldolgozott, szar kaját, veszi a mérhetetlen mennyiségű új ruhát, műanyag cuccot, kütyüt, gépet, technikai eszközt, naponta autóba ül, évi többször távoli országokba röpköd (vagy ha nem, akkor erről álmodozik), és ha csak teheti, akkor ki sem mozdul a számára biztonságot jelentő épített, iparosodott környezetből, egyszer csak rámutat a mezőn legelésző tehénre és felkiált: “nézzétek, azok a patások okozzák a globális felmelegedést!”.

Én azt gondolom, hogy „valamit” mindenképpen ennünk kell, és hogy egyáltalán nem mindegy hogy mi az a „valami”. Az egészség fenntartásához muszáj tápanyagdús élelmiszereket fogyasztani, és ezek közé tartoznak a nagyobbtestű kérődző állatok termékei is. Állatok nélkül a világ egészséges élelmezése nem oldható meg. Ezzel szemben viszont például egyáltalán nem muszáj annyit autózni, főleg nem gyakorlatilag üres kocsikkal. Nem muszáj ostobaságokat vásárolni Aliról, Kínából. Nem muszáj évi többször új ruhát vásárolni és táplálni a fast fashion ipart. Nem muszáj palackozott vizet inni, és élelmiszeripari hulladékokat venni. Nem muszáj hobbiból kutyát, házicicát tartani. Nem muszáj olyan iparcikkeket gyártani amelyek néhány év alatt ha akarjuk, ha nem, elavulnak, elromlanak és szemétté válnak. Nem muszáj hobbiból repülőre ülni, utazgatni, fapadossal bejárni Európát vagy távoli kontinenseket.

Nyilván lehet kevesebb állati terméket enni, mértékkel, okosan válogatni. Lehet, sőt, kell is az állatokat intenzív módszerek helyett szabadon, természetes körülmények között tartani. Mindemellett viszont van millió rendkívül környezetromboló dolog az életvitelünkben, a fogyasztói kultúránkban, ami közel sem létkérdés, ami nélkül simán lehetne élni. Ha ezekről lemondanánk, vagy csak jelentősen visszavennénk belőlük, akkor az hiszem, hogy a Föld könnyedén elboldogulna a kérődző állatok metánkibocsátásával is.

A növénytermesztéssel viszont semmi gond, ugye? 

Érthetetlenül szoktam figyelni, azt is, hogy sokan kizárólag az állattenyésztés környezetkárosító hatásain pörögnek, miközben a nagyüzemi növénytermesztés jelenlegi gyakorlata legalább annyira saras a Föld taccsravágásában. Ugyanolyan iszonyatos és környezetpusztító nagyüzemként kellene látnunk a mai modern földművelési módszereinket, mint ahogyan az intenzív állattartásra tekintünk. Tehát az, ahogyan ma a búzát, kukoricát, szóját, napraforgót, rizst, repcét, a hüvelyeseket, vagy a trópusi haszonnövényeket (banánt, pálmát, avokádót, kávét, kakaót) termesztjük, egyáltalán nem környezetbarát és fenntartható.

A monokultúrák, a földek kizsigerelése, a szántás, a talajerrózió totális figyelmen kívül hagyása, a műtrágyázás, génmódosítás, a növényvédőszerek, gyomirtók, rovarirtók használata egy cseppet sem kíméletesebb a Föld számára, mint az állattenyésztés. Nem akarok belemenni abba, hogy ezeknek a gyakorlatoknak milyen katasztrofális hatásai vannak mind a természet, mind az egészségünk, mind az emberiség jövőjére nézve, mert erről is tengernyi irodalmat lehet találni, akit érdekel, bárhol utána tud olvasni. Elég talán egyetlen viszonylag közismert példát felhoznom, azt, hogy a mezőgazdaságban használt vegyszerek hatására a méhek (lepkék és más rovarok) száma milyen eszméletlen mértékben megcsappant az utóbbi évtizedekben. Ezzel kapcsolatban pedig igencsak jogos az az aggodalom, hogy vajon mi a frászt fogunk tenni (és enni) akkor, amikor végleg eltűnnek a környezetünkből a növényeink beporzását végző élőlények. Márpedig vészesen robogunk eme derűs jövőkép felé…
Monsanto (Bayer)? Glifozát? Meddőség és más súlyos egészségügyi problémák? Mondd ez valakinek valamit? Ha nem, akkor guglizzatok rá….

Aztán az is jó ha eszünkbe jut, hogy amikor növénytermesztés alá vonunk egy területet, az mindig együtt jár az erdők vagy más természetes életközösségek kiirtásával. Azt hiszem mindenki hallott már az esőerdők, a trópusi életközösségek elképesztő ütemben zajló pusztításáról, melynek egyik célja, hogy az ember pálmaolajat és más trópusi haszonnövényeket tudjon termeszteni. Szerintem ez sem olyan „píszi”. Benne vagyok jónéhány hulladékmentes, környezetbarát, natúrkencés facebook csoportban, és mindig tátott szájjal bámulom, ahogyan egyesek a saját vállukat veregetve ragaszkodnak ahhoz, hogy a kozmetikumban, mondjuk szappanban ne legyen disznózsír (mint állati összetevő, még ha az a szomszéd disznajából is származik), de például a Föld másik feléről idehozott, esőerdők helyén termesztett pálmaolaj egyáltalán nem zavarja őket, azzal nincs semmi gond, mert az “vegán”.

A pálmaolaj termelés, azaz a pálma iparszerű termesztése amúgy tényleg az egyik legbrutálisabb környezeti hatásokkal járó ágazat jelenleg a mezőgazdaságban. Pálmaolaj vagy pálmazsír pedig manapság már szinte minden feldolgozott élelmiszerben megtalálható (tessék felállni és megnézni, hogy a hűtőben vagy a spájzban lévő kaják között hánynak az összetevői között szerepel, ott is, ahol nem gondolnánk, pl. Túró Rudi, müzliszelet, pékáruk, stb, aztán a fürdőszobában a kozmetikumokat, azok is tele vannak vele). Nagyon-nagyon tudatos vásárlónak kell lenni ahhoz, hogy teljesen kiiktassuk az étrendünkből vagy a kozmetikumainkból ezt az összetevőt. Tapasztalatból mondom, hogy meg lehet oldani, sőt, mivel egyre több ember számára válik fontossá ennek az összetevőnek az elkerülése, úgy látom, hogy egyre több termék és gyártó kezd pálmaolaj nélküli cuccokat gyártani. Szóval nehéz, de korán sem lehetetlen kihívás!.

Ezen a ponton jegyezném meg, hogy élettani szempontból a hidegen sajtolt pálmaolajjal (pálmazsírral) semmi gond nincs, hiszen egy biztonságos, nagy mennyiségben is fogyasztható, telített zsírsavakat tartalmazó stabil szerkezetű zsiradékról van szó. Nagyon sok trópusi kultúra étrendjében mindig is szerepelt pálmazsír. A probléma az, hogy most 7 milliárd ember verseng érte, és az élelmiszer és kozmetikaipar a világon mindenbe beleteszi mert olcsó és könnyű vele bánni. Elkerülését itt Európában pusztán ökológiai szempontból javaslom.

És akkor van itt még a növénytermesztés jelenlegi gyakorlatával összefüggő, nem csekély aggodalomra okot adó probléma: a világszerte hihetetlen ütemben zajló talaj pusztulás.

Volt talaj, nincs talaj (The Soil Story)

A talaj a földkéreg legkülső, laza, termékeny rétege. A talaj a földi élet egyik alapja, a növényeket (és ezáltal az állatokat, valamint az embert) ellátja tápanyagokkal, vízzel, megköti és átalakítja az anyagokat. A talaj termékenységének egyik legfontosabb tényezője a benne található szerves anyag, azaz a humusz mennyisége és minősége. 

Az ember által nem bolygatott természetben a talaj hosszú időn keresztül termőképes marad. A növények ugyan felhasználják a benne lévő ásványi anyagokat, de az elpusztult növények és állati tetemek szerves anyagait a különböző lebontó élőlények (férgek, rovarok, gombák, baktériumok) átalakítják, és visszajuttatják a talajba. A mezőgazdaság ezt a természetes anyagkörforgalmat bontja meg, amikor a termesztett növények testének nagy részét elszállítja, értékesíti. A termőföldekbe évről évre kevesebb ásványi anyag jut vissza. 

A jelenlegi mezőgazdasági módszerekkel tehát olyan iszonyatos mértékben éljük fel a használható talajkészletünket, amihez képest a megújulás több tízszeres idő alatt tud csak végbemenni. Nem véletlenül kongatja az ENSZ is a vészharangot; bár különböző kutatások eltérő eredményekre jutottak, annyi biztos, hogy ha nem változtat valamit az emberiség a mezőgazdasági módszerein, akkor a következő ötven éven belül eljön az a pillanat, amikor már nem lesz hová magokat vetni.  

Az emberiség a mai mezőgazdasági módszereivel olyan hihetetlenül gyors ütemben pusztítja a talajt, amilyen ütemben az képtelen természetesen megújulni, holott a világ népességszámának növekedésével mind több és több jó minőségű termőföldre volna szükség. Az emberi tevékenység, a kíméletlen mezőgazdasági módszerek (például a szántás) miatt a talaj tömörödik, a humuszréteg egyre vékonyabbá válik, kiszárad, lemosódik, a benne lévő lebontó élőlények mennyisége radikálisan csökken, emellett méreganyagok halmozódnak fel benne. Nincs az a műtrágya, ami ezeket a hatásokat ellensúlyozná. Tudjuk, halljuk mindenhonnan, hogy micsoda óriási probléma világszerte az elsivatagosodás, és nem csak azért, mert nemsokára már nem lesz hol növényeket termeszteni, hanem azért is, mert a talaj önmagában is hihetetlen jelentős széndioxid megkötő, hiányában pedig fokozódik a globális felmelegedés. 

A környezetkímélő, fenntartható módszerekkel gazdálkodók, vigyáznak a talaj élővilágára, a diverzitásra, próbálják azt minél kevésbé bolygatni. A talaj szervesanyag-hiányát szerves hulladékokkal, elhalt növényi komposzttal, valamint állati eredetű trágyával pótolják. Ezekkel a módszerekkel a talajba mindig megfelelő mennyiségű természetes eredetű szerves anyag jut vissza, a lebontó élőlények sem pusztulnak ki, és megmarad a természetes vagy az ahhoz hasonló biológiai körforgás. A talaj és a vegetáció megújulása szempontjából tehát nagyon is fontosak az állatok. 

A fenntartható mezőgazdasághoz tehát szükség van egészséges talajra, szántástól, műtrágyáktól és vegyszerektől, mentes növénytermesztésre, a monokultúrában zajló termelés radikális visszaszorítására. Ez a szemlélet Magyarországon még igencsak gyerekcipőben jár. Például amerre csak járunk az országban, ősszel és télen mindenhol felszántott, kopár, kitakart földeket látunk, ami élettelenné teszi a termőföldet, pusztítja az egészséges talajt, ezáltal pedig fokozza a globális felmelegedést.

Na, mára ennyi. Menjetek komposztálni!