Legyek én is vegán?! – negyedik rész

Kérlek, folytatás előtt olvasd el a téma első, második és harmadik részét is, ha eddig még nem tetted. Utána etikai kérdésekkel folytatjuk és végül azzal, hogy mit tehetünk ökológiai lábnyomunk csökkentése érdekében. A végére kiderül, hogy szerintem a vegánság-e a válasz a világ nagy problémáira. Sejted már?

Az állatok halála

Nagyon nem szívesen megyek bele a vegánság etikai kérdéseibe, és semmiképpen sem szeretném mások meggyőződését kritizálni, mert a húsfogyasztás illetve az állatok bármilyen szintű “kihasználásához” való hozzáállás, inkább filozófiai, vallási, morális vagy kulturális kérdés. Mégis röviden azért muszáj megosztanom, hogy mit gondolok a növényevők szájából gyakran elhangzó “de én nagyon sajnálom az állatokat”, “márpedig az én táplálkozásom miatt nem fognak meghalni állatok”, vagy a szélsőségesebb “húst enni gyilkosság” kijelentésekről.

Alapvetően azt gondolom, hogy a szélsőségesen beteg embereket leszámítva senki sem szereti bántani, kínozni az állatokat. Kevesen lelik örömüket az állatok levágásában, és senki sem szeret részt venni egy másik élőlény halálában. De azt gondolni, hogy csak a húsevő emberek miatt halnak meg állatok, igen nagy tévedés. 

Kezdjük ott, hogy a növénytermesztéshez erdőket, mezőket és más természetes életközösséget kell kiírtani. Amikor művelés alá vonunk egy területet, ott mindig rengeteg állat pusztul el. A szántók és termőföldek elszakítanak egymástól korábban összefüggő életterületeket, ami szintén az állatok pusztulásával jár. Megint csak felhoznám példának a pálmaolaj termelést, ami napi szinten több hektárnyi esőerdő kiírtásával jár. A vegán kaják és kozmetikumok többsége is tele van pálmaolajjal. 

A szántón is laknak állatok, egerek, nyulak, pockok és egyéb rágcsálók. Mikor megjelenik egy kombájn, vagy felszántanak egy területet, az jelentősen megtizedeli őket. Eszméletlenül sok madár és hüllő is elpusztul a termőföldeken a mezőgazdasági munkálatok során. Mindemellett ott a többi állat, a giliszták, talajlakó rovarok és egyéb paránylények, akik bár nem cukik, és a legtöbb ember nagyjából leszarja, hogy mi van velük, valójában az a helyzet, hogy nélkülük nem lenne élet sem. Ők is “meghalnak” az intenzív növénytermesztés következtében. Említettük már a méheket, de vannak más fontos rovarok is, és az ezekkel táplálkozó madarak (és fölfelé a táplálékpiramisban egy csomó élőlény) amelyek pusztulása szintén együtt jár a mezőgazdasággal, a táplálkozásunkkal akkor is, ha az ember történetesen vegán. Bár az ő haláluk nem olyan látványos, mint mondjuk egy szarvasmarháé, de attól még létezik, és szorosan hozzátartozik a növényevő emberek életmódjához is. Azt gondolni, hogy egy vegán ember nem járul hozzá ezernyi állat szenvedéséhez és pusztulásához álszentség. Mindenki aki a táplálékpiramis felső szegletébe pozicionálja magát, kénytelen szembenézni azzal, hogy az ő élete más életek kioltásával jár együtt.

Mindemellett a táplálkozásunkon kívül az egész életmódunk állatok halálának és szenvedésének okozója, kezdve ott, hogy a városok, falvak amelyekben élünk a természettől elhódított területek, az utakon, amelyeken közlekedünk, állatok milliói próbálnak átjutni, a házak, bútorok amelyek fából készülnek, valaha más élőlényeknek adtak otthont és élelmet, vagy gondoljunk a nyersanyagaink kitermelésére és szállítására és még folytathatnám. Miért csak a kaja számít? 

A vegán étrend ugyanúgy a rettenetesen globalizált és iparosodott élelmiszer hálózat része mint a mindenevőké, és ugyanúgy hihetetlen sok kárt okoz a bolygónak és a Föld többi élőlényének. Ezzel szemben rengeteg olyan húst is fogyasztó népcsoport és kultúra létezik, amelyek életmódja és étrendje százszor kisebb ökológiai lábnyommal jár, mint egy nyugati civilizációban élő, városi, marha trendi, vegán street-foodokat evő vegáné. De nem kell messze menni, Magyarországon is százával élnek olyan családok, akik kis önellátó ökológiai gazdaságokat tartanak fenn és helyi, szezonális élelmiszereket fogyasztva, szerényebb életkörülmények között élve, jóval kisebb terhelést jelentenek a környezet számára mint mondjuk egy városi növényevő. Tényleg csak az számít, hogy ki eszik húst és ki nem? Nem összetettebb egy kicsit ez a kérdés annál, mint hogy vegán = környezetvédő, mindenevő = környezetpusztító életforma?

Szóval mit (t)ehetünk, ha fontos számunkra élelmiszereink ökológiai lábnyoma?

  • Először is, ha tudunk, termesszünk zöldséget, és tartsunk állatot környezetbarát, fenntartható módszerekkel.
  • Ha erre nincs lehetőségünk, akkor járjunk termelői vagy biopiacra. Zöldségek esetében válasszuk a kistermelőt, válasszuk a biot, válasszunk olyat, akiről tudjuk, hogy nem zsigereli ki a földet.
  • Válasszunk szezonális termékeket.
  • Vásároljunk regionális, hazai, vagy a lehető legközelebbről származó élelmiszereket.
  • Húsáru, tejtermék, tojás esetében szabadtartásból származókat válasszunk. Amiről biztosan tudjuk, hogy ketreces, vagy hangárban tartott, sosem látott füvet, kukacot, napfényt, azt messze kerüljük el! Inkább együnk kevesebbet, de az minőségi forrásból származzon.
  • Zöldségekből, gyümölcsökből, gabonából (kenyérből, tésztából), hüvelyesekből is keressük azokat, amelyeket környezetkímélő módon termesztettek, vagy ökológiai gazdálkodásból származnak.
  • Kerüljük az iparit, kerüljük a csomagoltat.
  • Süssünk, főzzünk magunkra és a gyerekeinkre, csomagoljunk másnapra. Kerüljük a kifőzdéket, kerüljük a menzát. 
  • Ne pazaroljunk! Annyit főzzünk, amennyit megeszünk, a maradékot még időben fagyasszuk le.
  • A magyar felnőtt lakosság több, mint kétharmada túlsúlyos, vagy elhízott, tehát három felnőttből kettő kisebb – nagyobb testsúlyproblémával küzd. Amikor élelmiszer pazarlásról beszélünk, akkor az üzletek, éttermek, menzák, háztartások iszonyatos mennyiségű élelmiszer hulladékán kívül az is jusson eszünkbe, hogy az emberek mennyi “felesleges” energiát tárolnak a testükben. Tehát alapvetően együnk kevesebbet. 
  • A “jobb nem belegondolni” hozzáállást váltsa fel a “nézzünk szembe vele” és a “járjunk utána”. Beszélgessünk otthon is ezekről a kérdésekről! Kicsi kortól neveljük úgy a gyerekeinket, hogy igenis fontos, hogy mit tudunk arról az ennivalóról ami táplál bennünket. Hol termett a paradicsom amit megeszünk? Ki termesztette? Honnan származik a búza amiből a kenyeret sütötték? Ki és hol nevelte azt az állatot aminek a húsát, tojását esszük? Sétálgathatott-e, legelhetett-e szabadon az a marha, akinek a tejtermékét fogyasztjuk? Mivel etették az állatot? Honnan származott a takarmány?

Vállaljunk tehát felelősséget azért, amit megeszünk! Mi az, honnan származik, hogyan termesztették, hogyan tartották és hogyan került az asztalunkra vagy a gyermekeink elé. Nyilván, aki kaját legtöbbször csak a hiperben vásárol, vagy kifőzdén, menzán eszik, annak fogama sincs ezekről a kérdésekről, és lehetősége sincs igazán, hogy utánajárjon. Éppen ezért kerüljük ezeket az étkezési és vásárlási formákat, és próbáljunk meg közelebb kerülni az ételeink forrásához.

Ha semmi mást nem jegyzel meg a négy posztból…

Számomra nem kérdés, hogy nincs egészséges táplálkozás állati termékek nélkül, ahogyan állatok nélkül nincs fenntartható mezőgazdaság sem. Az élelmiszer ökológiai lábnyoma egy roppant komplex kérdéskör, amit ostobaság leegyszerűsíteni vegán – nem vegán kérdéskörre. A világ megmentésére nem a tisztán növényi étrend a válasz, hanem a növénytermesztés és az állattenyésztés mai elterjedt környezetpusztító gyakorlatának beszüntetése mellett a környezeti szempontból felelős földművelésre és állattartásra való áttérés. Nekünk, akik nem termelünk élelmiszereket, az a dolgunk, hogy utánajárjunk, hogy mi a története az asztalra kerülő élelmiszereknek. Vásárlásnál legyünk tudatosak, támogassuk a fenntartható módon termelőket, döntsünk felelősségteljesen, gondoljunk a bolygónk jövőjére is.