Miért nem fizetjük be Flórát a menzára?

Sokszor kiül a döbbenet vagy a szánalom az emberek arcára, amikor megtudják, hogy Flórát nem fizetjük be menzára, hanem mi csomagoljuk neki a kaját minden nap. “Atyaég, miért?” “Mekkora macera!” “Én erre sosem lennék képes!” és hasonló sóhajokat hallgatok szinte minden alkalommal.

Hát akkor álljon itt röveden, hogy miért. Nem, elsősorban nem a glutén miatt.  Hanem

  • az étolaj alapú konyha miatt,
  • a margarin miatt,
  • a legalja parizer miatt,
  • a pangasius filé miatt,
  • a ketreces tojás miatt,
  • a ketreces szétantibiotikumozott csirke és pulykahús miatt,
  • a legalja minőségű, ki tudja hol, és milyen körülmények között tenyésztett, (a föld másik feléről ideszállított takarmányokon pl. szóján) hizlalt disznó és marhahús miatt,
  • a legsilányabb minőségű, szintén intenzív tartásból származó tejtermékek miatt,
  • a hozzáadott cukor miatt, és még sorolhatnám.

Ezek voltak a gyakorlati érvek, de vannak elvi megfontolásaim is:

  • Fontosnak tartom, hogy a gyerekek kicsi koruktól fogva elkezdhessék gyakorolni az étkezéssel kapcsolatos tudatos döntéshozatalt. Így remélhetőleg sem kamaszkorukban, sem felnőttkorukban nem csupán az lesz a szempont az ételek kiválasztásánál, hogy mi a leggyorsabban, legkényelmesebben elérhető, a legcukrosabb, vagy hogy mit eszik a többség. Nyilván kiskorban nem egyéni döntéshozatalról van szó, de a heti  családi menütervezésen már egy ovis gyerek is részt vehet. Kiváló alkalom ez egy jó kis családi beszélgetésre, az egész következő hét átgondolására, a feladatok leosztására, az ételekkel, alapanyagokkal kapcsolatos ismeretek átadására. A kaja személyes ügy. Azt, hogy mit veszek a számba, mivel táplálom magam, nem döntheti el más, csak én, illetve a gyerek esetében “mi”, mint család. Az, hogy mi kerül a tányérra, nem alapulhat napi szinten azon, hogy mások mit esznek (sőt, sokszor érdemes is eltérni a többségtől vagy az átlagtól) vagy, hogy egy kajaszállító cég aznap milyen menüt próbált kihozni párszáz forintból. 
  • A menzán a kaja valahonnan kívülről jön, egyszer csak odapottyan, és ahogy a gyereknek (és a gyerek szüleinek) az ég világon semmi beleszólása nincs abba, hogy mi kerüljön oda, úgy egy szalmaszálat sem kell keresztbe tenni a létrejöttéért. Ugyanígy, a maradék eltakarításához vagy a mosogatáshoz sincs a gyereknek semmi köze, a koszos tányér is csak úgy eltűnik a konyhán. Az otthonról vitt kajának előélete, a maradéknak utóélete van a háztartásban, amihez Flórának is köze van. Nyilván ovisként nem ő vásárol egyedül, vagy nem ő dinszteli a hagymát, de a mosogatógépbe ő is be tudja pakolni az ételhordó dobozkáját, ahogyan főzés közben is jelen van, és kisebb dolgokat rá lehet bízni.
  • A menzakaja alapanyagairól (túl azon hogy valószínűleg a legolcsóbb, leggagyibb, legsilányabb termékek) semmit a világon nem tudunk. Azt, hogy honnan származik az a tyúk, akitől a tojás jött, ki és mivel etette az állatot, honnan származik a takarmány, hol és hogyan termett az a gabona, ami a tányérra került, hogyan, milyen körülmények között tartották azokat az állatokat amelyek húsát, tejtermékét fogyasztjuk, milyen zsiradékot használtak a főzés során, nos, ezeknek a kérdéseknek nyilván ebben a rendszerben képtelenség utánajárni. Tudom, hogy az emberek 99%-át nem is izgatják ezek a dolgok, én viszont úgy szeretném felnevelni a gyerekeimet, hogy ezekről tudni, ezek alapján mérlegelni igenis nagyon-nagyon fontos, ha nem az egyik legfontosabb dolog a mindennapokban. Bár nem termelünk növényeket (leszámítva a zsebkendőnyi veteményesünket), és nem tenyésztünk állatokat, azt szeretném, hogy mégis legyen valami közünk, legyen valami kapcsolatunk az élelmiszereinkkel. Ez sokszor csak annyi, hogy a térképen megnézzük hol van Lajosmizse, vagy ha arra járunk megemlítjük, hogy lám, ezen a területen nő a rizs amit venni szoktunk. Beszélgetünk a piacon a nénivel, megnézzük a malacfarmot, meglátogatjuk a gazdaságot, köszönünk a tyúkoknak vagy a fürjeknek stb. Nekem valahol itt kezdődik a felelősen gondolkozó, környezet és egészségtudatos vásárlóvá és fogyasztóvá nevelés.
  • Számomra a menza testesíti meg mindazt, ami ellen küzdök a hétköznapokban. A rohanó életvitelt, ahol a szülőknek már nincs idejük elkészíteni a saját magunkat és a gyermekeinket tápláló ennivalót, az igénytelen, silány minőségű kaját, az intenzív és környezetpusztító növénytermesztés és állattenyésztés fenntartását, az uniformizálást, a döntési és beleszólási lehetőség teljes korlátozását az élet egyik legszemélyesebb területén.

Nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy ezek mi vagyunk, ezek a mi szempontjaink és prioritásaink. Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek többsége (köztük számomra kedves, fontos és nagyra tartott emberek, lehet, hogy Te is, aki ezt a posztot olvasod) nem így gondolkozik, és minden lelkiismeretfurdalás nélkül beadja a gyerekét a menzára. Ez nem baj, én mindenki döntését tiszteletben tartom, tudom, hogy mindenki a legjobbat szeretné a gyerekének, mindenki (legalábbis a környezetemben) szerető szülőként felelősen mérlegel és dönt. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon hány ezer gyerek él úgy, hogy az intézményben kapott étel az egyetlen, amit aznap eszik. Nyilván ilyen helyzetekben mások a prioritások.

Tisztában vagyok azzal is, hogy nagyon sok család a napi mókuskerék pörgetése közben már nem tudná belepaszírozni az életébe a napi főzést, kajacsomagolást. Én itthon vagyok, ezt könnyebben megtehetem. Lehet, hogy egyszer majd én is arra kényszerülök, hogy menzásak legyenek a gyerekeim. Lehet, hogy egy bizonyos életkor után a gyerekeim maguk fogják ezt azt opciót választani. Ha pedig így alakul, biztosan vérezni fog a szívem, mert az elveim ezzel kapcsolatban nem hiszem, hogy egyhamar megváltoznak.

Azt is tudom, hogy minden család értékrendjében máshol helyezkedik el a környezet vagy egészségtudatosság témaköre. Rengeteg fontos érték van, aminek képviselete mentén szerveződik a családok élete. Minden családban máshova helyeződnek a súlypontok a hétköznapokban és a gyereknevelésben, minden szülő másért hajlandó sokat tenni, áldozatot vállalni. Kinél a sport, kinél a zenei nevelés, kinél a vallási, gyülekezeti élet, kinél a családi vállalkozás működtetése, kinél a világjárás, kinél a művészeti nevelés kerül a központba. Mindent egyszerre teljes mellbedobással képviselni nem lehet, minden család, kimondva – kimondatlanul sorrendet állít fel a számára fontos és kevésbé fontos értékek között. 

Nálunk a környezettudatosság és az egészséges életmód (és az ezekre való nevelés) a prioritási lista tetején áll. És ebbe a gondolkozásmódba – nekünk – jelenleg sehogy sem fér bele a menza. Ennyi.

Béke mindenkinek!