Kert 2019

Közkívánatra következzen egy kis színes arról, hogy mi is történt idén a kertünkben.

Szóval ebben az évben (megint) nagyon, de nagyon nem akart eljönni a tavasz. Csak vártunk, és vártunk…

 …aztán egy rövid ideig egészen úgy tűnt, hogy végre megérkezett.

Neki is álltunk a kerti munkáknak,

de sokkal melegebb valahogy nem nagyon lett.

Aztán meg csak esett, esett, esett és esett…

…míg egyszercsak (két hónap után) abbahagyta, végre valahára felszáradt a föld, és június elején kis optimizmussal elpakolhattuk a vastag pulóvert. A természet is kezdett magához térni. Óvatosan kibújt egy-két dolog a föld alól.

De a hűvös, esős tavasz után idén valahogy sehogy sem indult be rendesen a veteményesünk. A tavalyi salátadömping után, most alig volt néhány fej rómaink. Termett persze némi retek, paprika, hagyma, de nem az elvárásainknak megfelelően. 

Paradicsom mondjuk idén is annyi volt mint a rohadás, de az év legnagyobb sikere egyértelműen a krumpli volt.

Nincs is nagyobb buli, mint igazi kincset ásni a föld alól, azaz krumplit keresni,

ebédre pedig friss paradicsomból paradicsomlevest, és a saját termésű krumpliból készült rakottkrumplit falatozni.

A hideg, esős tavaszért kárpótlásul kaptunk egy napos, meleg őszt,

de most már jöhet a szánkózós, hóemberépítős, vidám tél!

BUÉK!