Kreatív oldalam

Finoman szólva sem vagyok egy képzőművész vagy iparművész típus, de időnként szívesen alkotok és kreatívkodok. Az elmúlt 1-2 évben is készítettem ezt-azt, leginkább persze a gyerekek kedvéért. Ezekből munkákból mutatnék be néhányat, egész egyszerűen azért, mert egyik-másik produktumra igencsak büszke vagyok. 🙂

Amikor felújítottuk a gyerekszobát, mindenképp szerettem volna a lányoknak egy olvasókuckót. Végül egy csúszdás emeletes ágy alsó részében alakítottuk ki, és ehhez készítettem foltvarrás jellegű technikával egy függönyt. Kézzel varrtam, szerintem nagyon cuki lett az eredmény.

A felújított gyerekszoba dekorációját is magam, illetve a gyerekek segítségével szerettem volna készíteni. Így született meg ez a madárkás-fényképes nagykép, illetve ezek a kedves kis hőlégballonok.

Nagyon szeretek játékokat készíteni. Szemben a gyerekruhákkal, amit a lányok fél év alatt kinőnek, azt látom, hogy a játék évekig szolgál és szórakoztat. Először Bogyó és Babóca figurákat készítettem kartonból, majd Flóra kérésére elkészítettem mindegyik szereplő házát is. Mindegyik házikót kinyithatóra csináltam, azaz látjuk kívülről, majd kinyitva berendezve is a kis otthonokat.

„Inkább játsszon vele, mint nézze” jelszóval, a Bogyó és Babóca házakhoz hasonlóan, elkészítettem Peppa malacék házát is. Ezzel iszonyatosan sokat dolgoztam, mert nem papírból, hanem filcből, kézzel varrtam. Így viszont gyakorlatilag elnyűhetetlen, Flóra is rengeteget játszott vele, manapság pedig Jankát köti le igen hosszú időkre.

Néhány éve kezdtem el horgolni. Nulla előképzettséggel, youtube videók alapján tanultam amigurumizni, egyszerűbb technikákat és mintákat kipróbálni. Így született meg az első két nyuszim, illetve most folyamatban van egy három méteres csigaszalag befejezése is.

Tavaly húsvétra készítettem ezt a fagyi készletet. Így télen-nyáron tudunk fagyizót nyitni. 🙂

A gyerekjáték vonalon tovább mozogva festettem néhány selymet is. Most már kicsit megtépázottak, mert napi szinten mindenféle játékban előkerülnek, építőjátékokban, szerepjátékokban, kuckók készítéséhez, jelmezekhez és még sorolhatnám.

Legújabb hobbim a tűnemezelés. Nehéz rá megtalálni az időt, mert nem nagyon tudom a gyerek mellett csinálni, ugyanis igencsak veszélyes műfaj, főleg amikor eltörik a tű, és elpattan valahova a levegőbe… Pedig nagyon pihentető, terápiás szórakozás, és annyira szép dolgokat lehet csinálni, főleg ha valaki ért is hozzá, nem úgy, mint én. Mindenesetre ezek voltak az első próbálkozásaim. A nyuszinak Janka leszakította a fülét, a szivárvány pedig a nyári évszakasztalkára készült. Amúgy a gyerekek is nagyon szeretnek a gyapjúval dolgozni, szoktunk vizes szappanos technikával készíteni ezt-azt, valamint kis gyapjú cafatokból gyapjú képeket is.

Apropó, évszakasztalka. Nagyon szeretünk a gyerekekkel évszakasztalkát készíteni, díszíteni. Minden évszakasztalkához készítettem évszak manókat, aktuális nyíló virágoknak megfelelő virágmanókat (pl. hóvirág, ibolya, pünkösdi rózsa, orgona, pipacs stb.). Vannak nemezelt állatkák, sajnos nem én készítettem őket, de nagyon jól mutatnak. Remélem előbb-utóbb eljutok arra a szintre, hogy magam is tudok efféléket csinálni.

Az első manóim ezek a hét napjai manók voltak. Flóra a hozzájuk tartozó versikével tanulta meg a hét napjait, most már lassan Jankán a sor, hogy minden reggel elmondjuk, és kiválasszuk a napi manót a többi közül.

Az utolsó, amit mutatok, közös családi produktum, na jó, leginkább persze Gergő keze munkája. Egy csodálatos kis manóvár. A manókat, a horgolt „ágyneműket” Flórával készítettem, a kis szőnyeget pedig Flóra szőtte gyakorlatilag egyedül. Tök jól eljátszanak vele akár ketten is, ha pedig majd a gyerekek már kinövik, én fogok lecsapni rá, és éjjeliszekrényként fogom használni. 😀

Kézműveskedjetek, rajzoljatok, zenéljetek, főzzetek, alkossatok! Akárhogy is megy, akármi is az eredmény, nagyon jót tesz a léleknek!!