Statisztikák

Azt hiszem, igencsak elterjedt az a nézet, hogy az orvostudomány iszonyatos tempóban fejlődik, a várható élettartalom egyre csak nő, és már igazán nem kell sokat várni, hogy minden létező betegséget gyógyítani tudjunk. Én – helyzetemből adódóan – leginkább az SM betegek körét figyelem, ahol az a leggyakoribb hozzáállás, hogy alig néhány év (max. egy-két évtized), és …

Tovább

Semmelweis napra

Sokaknak úgy tűnhet, hogy én túlontúl a nyugati orvostudomány ellen vagyok, de szeretném leszögezni, hogy ez nem igaz. Sőt, ha választanom kell “nyugati és keleti” között, akkor egyértelműen a nyugati mellett teszem le a voksom. Fogalmazzunk úgy, hogy a keleti orvostudományban való bizalomhoz olyan dolgokban kellene hinnem, amelyek számomra értelmezhetetlenek (csí, csakrák, meridián és barátaik). …

Tovább

Normális?

Aki ismer minket, az tudja, hogy sokáig kellett nyaggatni minket, hogy blogolni kezdjünk. Nem elsősorban a lustaság tartott vissza attól, hogy belekezdjünk, hanem az a tény, hogy minden, amit az életmódunkkal kapcsolatban felfedeztünk, megtanultunk, az interneten bárkinek ugyanúgy elérhető, mint nekünk volt. Mégis belevágtunk, mert ha csak egyetlen barátunknak segítségére lehetünk az egészséges életmód kialakításában, …

Tovább