Statisztikák

Azt hiszem, igencsak elterjedt az a nézet, hogy az orvostudomány iszonyatos tempóban fejlődik, a várható élettartalom egyre csak nő, és már igazán nem kell sokat várni, hogy minden létező betegséget gyógyítani tudjunk. Én – helyzetemből adódóan – leginkább az SM betegek körét figyelem, ahol az a leggyakoribb hozzáállás, hogy alig néhány év (max. egy-két évtized), és a kutatók egészen biztosan elő fognak rukkolni egy olyan új kezeléssel, ami teljes gyógyulást és regenerációt fog elhozni minden betegnek. Addig pedig sajnos nincs mit tenni, mint türelemmel várni, felíratni a jelenleg elérhető gyógyszereket, és szép csöndben tűrni az újabb és újabb tüneteket. Folyamatosan visszatérő mondatok a betegtársaktól:  „a betegeken nem múlik semmi”, „csak a szerencsén múlik, hogy ki hogy van”, „az orvos azt mondta, felesleges az étrendemen változtatni”, az „orvos azt mondta, hogy ne szedjek külön vitaminokat”, „diétázni hülyeség”. Ez utóbbit például egyesek olyannyira komolyan gondolják, hogy konkrétan pilótakeksszel veszik be a napi immunmoduláns gyógyszert… 

Igen kevesen vannak azok (de azért vannak, és talán egye többen!!), akik kitartó étrend és életmódváltással igyekeznek kezükbe venni az irányítást, amennyire csak lehet megpróbálnak kilépni a passzivitásból, és vállalni a felelősséget magukért, és a betegségük alakulásáért. Ez persze széllel szembe vizelés, hisz az orvosok sem igazán biztatják erre a betegeket, mert a hivatalos szakmai álláspont szerint az autoimmun betegségek, így az SM kialakulásának és progressziójának sincs semmi köze az étrendhez és életmódhoz. Még mindig itt tartunk 2020-ban…

Számok

Na de térjünk vissza a fejlődő egészségügyhöz, a „hurráoptimizmushoz„, a „nemsokáramindengyógyíthatólesz„-hez, és hogy miért vagyok szörnyen borúlátó, ha az egészségügy jövőjére gondolok. Például nézzük meg, hogy itt a vidám és fejlett nyugati világban mik a leggyakoribb egészségügyi problémák (a teljesség igénye, és a konkrét sorrendiség nélkül, csak amolyan ízelítőnek): 

• infarktus, 
• stroke,
• magas vérnyomás és más szív és érrendszeri problémák,
• daganatos betegségek,
• máj és más emésztőrendszeri betegségek,
• elhízás és diabétesz,
• Alzheimer,
• autoimmun betegségek,
• atópiás betegségek,
• autizmus,
• meddőség,
• migrén depresszió, skizofrénia és más neurológiai és pszichés problémák.

Most pedig lássunk ehhez kapcsolódóan néhány konkrét egészségügyi statisztikát: 

• Az USA-ban a felírt gyógyszerek 91%-át olyan krónikus betegségekre kezelésére írják fel, amelyek egészséges életmóddal megelőzhetők lennének, az orvoslátogatások 76%-a ezek kezelésével kapcsolatos, és 10 emberből 7 ilyen betegségek következményeibe hal bele (persze tudom, valamibe meg kell halni…). (Lásd itt.)
• Az USA-ban 3 emberből 1 prediabéteszes vagy diabéteszes. (Lásd itt.)
• Az USA-ban jelenleg 5 millió ember szenved Alzheimerben, és a jelenlegi becslések szerint 2050-re háromszor ennyi beteg lesz (lásd itt).
• Az USA-ban 6-ból 1 ember szenved valamilyen autoimmun betegségben. (lásd itt)
• A férfiak spermiumszáma 51-59%-kal csökkent az elmúlt 40 évben (lásd itt).
• Az USA-ban már minden 45 gyerekből 1-et diagnosztizálnak autizmussal, ahhoz képest, hogy 1999-ben ez az arány 500-ból 1 volt (lásd itt). 

Bár ezek amerikai statisztikák voltak, ne gondoljuk, hogy nálunk magyaroknál, akik elhízásban, mozgásszegény életmódban, tragikus egészégügyi mutatókban, daganatos megbetegedésekkel összefüggő halálozásban Euróbában az élen, vagy legalábbis az élbolyban járunk, bármennyivel is jobb lenne a helyzet.

De ha valaki mégis kételkedne, mutatok néhány magyar adatot is: 

• A KSH szerint Magyarországon 3,1 millió ember krónikus beteg (lásd itt). 
• Magyarországon a top halálokok: 1. szív és érrendszeri megbetegedések (54%), 2. a daganatos megbetegedések (28%), köztük a leggyakoribb a béldaganat, 3. emésztőrendszeri megbetegedések (8%), legnagyobb arányban májbetegség (melynek az alkoholfogyasztáson kívül a másik leggyakoribb oka maga az elhízás), és csak 7% a külső ok, azaz baleset vagy öngyilkosság. (Forrás KSH)
• Elhízás tekintetében a világon a negyedikek (USA, Mexikó és Új-Zéland után), Európában aranyérmesek vagyunk. Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy hazánkban 3 emberből 2 túlsúlyos vagy elhízott (lásd itt).
• Magyarországon minden negyedik (!) gyermek túlsúlyos vagy elhízott (lásd pl. itt). 
• Ma Magyarországon közel 800 ezer diagnosztizált cukorbeteg ember él, mellettük további 500 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen. A prediabéteszesek száma ennek többszöröse. Idézet a cikkből: “A diagnosztizált cukorbetegek 4 % I-es, 96% II-es típusú diabéteszben szenved. Amíg korábban az idősek betegsége volt a II-es típusú cukorbetegség, az utóbbi években egyre gyakrabban jelenik meg a negyvenes korosztályban, sőt egyre több fiatalnál is diagnosztizálják, sokaknál már csak valamilyen szövődmény megjelenésekor derül ki. Évente 3600 beteg lábát kell amputálni a cukorbetegség következményeként, továbbá minden harmadik cukorbeteg szemészeti szövődménytől, a diabétesszel élők 30 százaléka pedig a cukorbetegség okozta idegkárosodástól szenved.” 
  Van egy amerikai orvos, aki minden előadásában úgy fogalmaz, hogy a II-es típusú diabétesz egy választott betegség. Ez a gondolat biztos sokak számára bicskanyitogató, holott nem nehéz belátni, hogy bőven van benne igazság. 

Mindezek a számok önmagukban is nagyon aggasztóak, de a fentiekkel összefüggésben szeretném előhozni azt, amelyik szerintem a legszomorúbb:

• Egy amerikai tanulmány szerint (lásd itt) a túlsúly, az elhízás és a modern életmódból fakadó krónikus betegségek iszonyatos ütemű emelkedése miatt a most születő generáció lesz az első, akinek a születéskor várható élettartalma alacsonyabb lesz mint a szüleié. 
  Azaz elkezdtünk visszafelé lépkedni. Hát itt tartunk. Még szerencse, hogy fejlődik az orvostudomány…

Merre tovább?

Magas vérnyomás, infarktus, stroke és más szív és érrendszeri betegségek, inzulinrezisztencia és 2-es típusú diabétesz, májbetegségek, daganatos megbetegedések, Alzheimer, autoimmun betegségek stb… mind-mind olyan probléma, aminek a megelőzésében és a kezelésében iszonyatosan hangsúlyos lenne az egészséges életmód és egészséges étrend. Ezek mind olyan betegségek, amik a nyugati típusú, modern életmóddal eszméletlen mértékben megszaporodtak, és ezek kezelésére és ellátására költ a legtöbbet az egészségügy. Olyan problémák terhelik le az amúgy is véges kapacitásokat és forrásokat, amelyek jó eséllyel megelőzhetők lennének, és amelyek kialakulásában a betegeknek (és nyilván egész szakmacsoportoknak és a szakpolitikának is) iszonyatos felelőssége van. Nem mondom, hogy kizárólagos ez a felelősség, de igen markáns. És olyan betegségek ezek, amelyek gyógyításában is iszonyatosan hatékony (és mennyivel olcsóbb!) lenne, egy jól megtervezett, modern táplálkozási alapelvek szerint összeállított étrend. 

Az a helyzet, hogy hiába fejlesztenek ki ezekre a betegségekre újabb és újabb gyógyszereket, hiába lesznek hatékonyabb beavatkozások és műtéti eljárások, hiába találnak fel jobb műszereket és eszközöket, ez mind csak tűzoltás, amíg a probléma gyökerét meg sem közelítjük. És azt se felejtsük el, hogy nincs az az egészségügyi finanszírozási rendszer, nincs az a fejlett gazdaság, ami képes volna anyagilag fedezni ezeket a kezeléseket, főleg amikor már minden második ember sorban áll majd értük.

Mi lenne, ha végre eljutna oda az orvoslás, hogy az autoimmun folyamatok kialakulásában és progressziójában igenis jelentős szerepe van az étrendnek és az életmódnak? Mi lenne, ha végre átkerülne a gyakorlatba az az iszonyatos ismeret, amit például az Alzheimer, a Parkinson és a diéták kapcsolatáról tudunk? Mi lenne, ha minden orvos tudna mondjuk a fruktán és más FODMAP-ok hatásairól, vagy az NCGS és egy rakás betegség összefüggéséről? Mi lenne, ha egy SM beteg nem csak az internetről tudna tájékozódni az AIP-ről, hanem eleve a kezelőorvos irányítaná ebbe az irányba, és a dietetikusok se azzal kezdenék a javaslatukat amikor leülnek egy SM beteggel, hogy „mediterrán étrend, teljes kiőrlésű kenyér, zsírszegény tejtermék”? Könyörgöm, 2021 van!!! Mi lenne, ha nem 2000 NE lenne a hivatalos orvosi D-vitamin ajánlás, főleg egy pandémia kellős közepén?? Mi lenne, ha az orvosok is tanulnának modern táplálkozási ismereteket, és végre érdemben hozzá tudnának szólni ha a betegeknek ilyen irányú kérdésük van, vagy valami javaslatra volna szükségük? 

Mi lenne ha az orvostudomány és az egészségügy forrásait leginkább azokra a problémákra tudnánk fordítani, amelyek valóban kivédhetetlenek? Mi lenne, ha az orvosaink és kutatóink kapacitását és egyre növekvő tudását fel tudnánk szabadítani a valóban „megelőzhetetlen” betegségek gyógyítására, ha a háziorvosainknak is több idejük maradna a betegekre, mert nem a vérnyomás és koleszterincsökkentők felírásával kellene tölteniük a munkaidejük nagy részét?

Én is tudom, hogy az egészséges étrend és életmód nem véd meg mindentől, és nem is gyógyít meg mindent. Tudom, hogy már az ókorban is volt néhány daganatos beteg, leírtak egyes autoimmun betegségeket, ismerünk stroke-os, infarktusos eseteket is, de a lényeg a mennyiség, a számok, az elmúlt évtizedekben tapasztalható brutális mértékű növekedés. Ma is megnézhetjük a még néhány létező természeti népet (ahova még valóban nem tört be a nyugati életmód és étrend), és látjuk, hogy még az idősek között is alig találunk elhízottat, szív és érrendszeri beteget, az öregek is rengeteget mozognak, kevés a rákos, szinte nulla az autoimmun beteg, nem ismert a diabétesz, és még sorolhatnánk. Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, csak meg kell néznünk, hogy ők mit esznek, mit nem, és hogyan telik egy átlagos napjuk. 

Azt is tudom, hogy bárkinél, bármikor, bármilyen betegség beütet, a legegészségesebben élő embereknél is. Nálad is, nálam is, Gergőnél is, és sajnos a gyerekeimnél is. Vannak betegségek, amiket egyszerűen nem lehet kivédeni. De a legtöbbnek a kockázatát jelentősen le lehet csökkenteni, és ez nem kis dolog!!

„Mindenből szabad egy kicsit, mértékkel”

Hiába fejlődik tehát az orvostudomány (és tényleg fejlődik, ezt senki se vitatja!), amikor ránézünk a környezetünk egészségi állapotára, vagy az elérhető statisztikákra ,abban semmi, de semmi biztató, vagy optimizmusra okot adó nincs. Itt, a világ nyugati felén a legtöbb mutató inkább csak romlik, és azt gondolom, hogy égető szükség lenne arra, hogy elkezdjük feltárni, és egészen konkrétan megnevezni azokat az okokat, amelyek idáig elvezettek. Hogy miért nincs eredménye annak, amit eddig tettünk. Például, hogy miért nem működnek jelen körülmények között azok az étrendi ajánlások, amiket gyerekkorunktól belénk oltottak. Mert ha a társadalom kétharmada túlsúlyos, és a táplálkozással összefüggő betegségekben szenved és hal meg, akkor valami súlyos gond van velük, az biztos. 

Például lehet, hogy nem volt szerencsés az elmúlt 50 évben a világ minden problémájáért felelőssé tenni a zsírfogyasztást, ráállítani az embereket a magas szénhidrátfogyasztásra, reggelire gabonapelyheket ajánlani, elhitetni az emberekkel, hogy a sok tojás veszélyes, a vöröshústól rákosak leszünk, a vajtól magas lesz a koleszterinünk, míg a margarin szívbarát, az étolaj egészséges, a teljes kiőrlésű kenyér nélkülözhetetlen, tejtermékek nélkül pedig csontritkulásosak és tápanyaghiányosak leszünk. Az egészséges táplálkozás modellje a táplálékpiramis… „Az étrend alapja a gabona...” Nem, ezek egészen biztosan nem voltak szakmailag megalapozott ajánlások. Mondhatni, úgy mosták át az emberek agyát, hogy ezekre az ég világon semmi bizonyíték nincs és nem is volt soha, míg az ellenkezőjükre annál inkább.

Aztán az sem volt szerencsés, hogy betanították az embereknek azt a két jelmondatot, miszerint „mindenből szabad egy keveset”, és „csak a mérték számít”. Nem, sajnos ez sem működik. Ha nem kényszerítjük kalóriaszámlálgatásra az embereket (és még jó, hogy nem), akkor az, hogy  „mindenből”, az, hogy „keveset”, és az, hogy „mértékkel” mindenkinek az egyéni elbírálása alá kerül. A homo sapiens pedig úgy van összerakva, hogy rendkívül engedékennyé válik önmagával szemben, amikor feltűnik egy franciakrémes a láthatáron. Ezekkel az „ez még biztosan belefér” felkiáltásokkal pedig teljesen észrevétlenül iszonyatos mennyiségű fölösleges kalória kerül a testünkbe az ultrafeldolgozott élelmiszereken keresztül. Amúgy a kenyér is ultrafeldolgozott élelmiszer. Acelluláris szénhidrát. Igen, a teljes kiőrlésű is. 

Jártatok az elmúlt évek nyarain strandon? Ti mit láttatok? Én azt, hogy nincs mérték, csak lerakódott zsír. Ha jól belegondolok, alig ismerek a környezetemben olyan embert, akin 40 fölött ne lenne egy kis túlsúly, kis úszógumi, némi sörhas. Alig ismerek 40 felett (amikor már beütött az élet, munka, család, hitel, gyerekek, stressz, mókuskerék) olyanokat, akik időt szakítanának arra, hogy mondjuk heti háromszor elmenjenek intenzíven sportolni (és itt nem a TV előtt elvégzett három nyújtógyakorlatra vagy két rövid ászanára, flabélosra, vagy heti fél óra TV zumbára gondolok, sőt, sajnos az ebéd utáni egészségügyi séta sem számít sportnak…). Alig ismerek olyat, aki 60 fölött ne szedne valamilyen gyógyszert, és 50- 60 év felett ne jelentkezne rendszeresen valamilyen fájdalma. Két-három kivételtől eltekintve nem igazán tudok megnevezni a környezetemben olyan 50 feletti embert, akire azt tudnám mondani, hogy na, ő aztán igazán egyben van, sportos, egészséges, tudatos, én is úgy akarom csinálni mint ő. Pedig 50 évesen még jó esetben előttünk áll három évtized, munkában még legalább kettő, még várjuk az unokákat, akik után szaladni kellene a játszótéren. (Tudom, tudom, mindenki ismer olyan csodalényeket akik össze-vissza kajálnak, tolják a lángost, a bagettet meg a sört, és sehol egy zsírpárna – persze náluk is kérdés hogy metabolikusan mi a helyzet – de látjuk, hogy az emberek többségénél előbb vagy utóbb látványos lesz az összevissza kajálás eredménye.)

Látni kellene, hogy a világnak ezen felén iszonyatos kajabőség van, eszméletlen élelmiszerválaszték, rengeteg olcsón és könnyen elérhető kalória, iparilag előállított totálisan addiktív élelmiszerek. Ehhez az alaphelyzethez pedig teljesen használhatatlan, „nesze semmi fogd meg jól” ajánlás az, hogy „bármit szabad csak mértékkel”. Ha valaki nem akar se túlsúlyt, se egészségügyi problémákat, de mindenből szeretne enni egy picit, ahhoz olyan mértékletesség és tudatosság (mondhatni folyamatos számlálgatás) kell, amire a legtöbb ember ebben a rohanó világban egyszerűen nem képes. Ha nincs valami határozottabb vezérfonal az étrendre nézve, csak a piramis, meg a “mindenből nyugodtan egy picit”, akkor a legtöbb ember egyszerűen túltolja a pékárut és a nasit. 

Éppen ezért én csak a radikalizmusban hiszek. A “kicsit mindenből szabad”-ban, meg a “mértékkel”-ben, meg a “kicsit azért próbálunk odafigyelni”- ben egyáltalán nem. Csak abban, amikor egészen újfajta alapelveket kezdünk lefektetni. Amikor az alapoktól kezdjük el átgondolni, hogy mire van szüksége a szervezetünknek, és mi az, amire egyáltalán nincs. Mi az, ami addiktív. Mi az, ami táplál, és mi az, ami csak laktat. Hogy mit mond a 21.századi táplálkozástudomány, nem a 60 évvel ezelőtti, már totálisan meghaladott irányelvek (kevés zsír, margarin, étolaj, tk kenyér, tészta… – de komolyan!!! még 2021-ben is???). Megnézzük, hogy mitől nem híznak el a természeti népek. Hogy hogyan táplálkoznak azok a népcsoportok, ahol bár bőven van elérhető kalória, mégsem eszik túl magukat, mégsem hordanak úszógumit, miközben nincs nagyobb akaraterejük mint a nyugati embernek. És kalóriát számolni se tudnak, mert azt se tudják mi az. Megvizsgáljuk, mit, mennyit és hogyan ettünk a mezőgazdasági forradalom előtt. Vagy még mielőtt elkezdtek megszaporodni a civilizációs betegségek. 

És ha vesszük a fáradtságot, és kibogozzuk ezeket a szálakat, tanulunk, megértjük mitől jó egy zsiradék és mitől nem, milyen az egészséges szénhidrátbevitel, milyen kockázatai vannak egyes élelmiszercsoportoknak, mivel manipulálja az ízlelőbimbóinkat az élelmiszeripar, akkor már lehet bennünk annyi tudatosság, hogy képesek legyünk nemet mondani. Tudni fogjuk, hogy miért kell szembe menni azzal, amit megszoktunk, miért nem feltétlenül jó az, amit a szüleinktől tanultunk. Vagy amit a propaganda egészséges étrend címén belénk sulykol (pl. reggeli gabonapehely tejjel…). Lehet élelmiszerbőség mellett, erőlködés nélkül, önsanyargatás nélkül, a mennyiség számolgatása és latolgatása nélkül, egészségesen, és fölös kalóriabevitel nélkül étkezni, csak az alapelveket kell jól lefektetni. És ha jók az alapelvek, tudjuk a miérteket, akkor zsigerből tudni és érezni fogjuk azt is, hogy mi az, ami még időnként belefér, és mi az, ami nem. És 40 felett sem kell takargatni magunkat a strandon.

Étrend, vitaminok, mozgás, stresszkerülés és stresszkezelés, napfény, minél több természetben töltött idő, pihés, az alvásidő és a cirkadián ritmus tiszteletben tartása. Mindenki tudja mit kell tenni, mégis leggyakrabban valami, valahol félrecsúszik, vagy elsikkad. Ez ellen pedig nincs orvosság, és nem is várhatjuk, hogy az orvostudomány fejlődése majd helyre tesz minket. Nem fog, ez kizárólag a mi felelősségünk.