Legyek én is vegán?! – második rész

Nekem lassan, de biztosan kezd tele lenni azzal a minden csatornán szembejövő felhívással, hogy legyek vegán, hiszen a Föld jövőjéről felelősen gondolkozók mind belátják, hogy csak a tisztán növényi étrendben van jövő. Mert ugyebár “köztudott” hogy a globális felmelegedés egyik legfőbb oka a húsfogyasztás.

Tehát nem, nem a fosszilis energiahordozók korlátlan használata.
Nem, nem a többmilliárd autó.
Nem, nem a hihetetlenül felpörgött légi közlekedés.
Nem, nem a rettenetesen tékozló, szemetet termelő ruhaipar, kütyüipar, és gépipar.
Nem, nem az, hogy kiírtottuk az erdőket, hogy mindent szántók, utak, ipartelepek, városok borítanak, azaz gyakorlatilag eltüntettük a föld színéről azt a biomasszát, aminek talán esélye volna megkötni a levegőbe pumpált széndioxidot.
És nem, még véletlenül sem az, hogy már több mint hétmilliárdan élünk ezen a bolygón, és hogy eme a hétmilliárd ember elsöprő többsége legalább olyan életszínvonalon szeretne élni, mint Paris Hilton.

Sőt, már azt is több helyen olvastam, hogy egyenesen a LEGNAGYOBB problémánk az állattartás, és ha holnaptól az egész világ vegánná válna, akkor könnyedén elháríthatnánk azt az ökológiai (és az ezt követő társadalmi, gazdasági, biztonságpolitikai) krízist, amivel néhány évtizeden belül jó eséllyel szembe kell néznünk. 

No meg persze az is “köztudott”, hogy a tehenek szétfingják a légkört.

Az előző posztban belekezdtem abba a témába, hogy mi a problémám ezzel a gondolatmenettel, és röviden leírtam, hogy mi a véleményem a növényi étrendről egészségügyi szempontból. Most pedig menjünk tovább!

Extenzív és intenzív állattartás, avagy ne keverjük a szezont a fazonnal

Az egyik legnagyobb problémám az állati termékek környezeti hatásairól folytatott hétköznapi vitákban, internetes vagy nyomtatott cikkekben az, hogy a legtöbb esetben nincs megkülönböztetve egymástól a szabadtartású – legelgető – kapirgáló , és az ipari körülmények között megvalósuló, nagyüzemi állattartás. Pedig nagyon nem kellene egy lapon emlegetni a kettőt. A legtöbb vegánpropagandában híresztelt adat mind az intenzív állattartást veszi alapul.

A nagyipari, intenzív állattenyésztés tényleg pokoli környezeti terhekkel jár. Persze még így sem ez a legnagyobb széndioxid kibocsátó ágazat(!), de igaz, hogy a takarmány monokultúrában történő termelése, helyszínre szállítása, az állatok szét antibiotikumozása, hormonokkal tömködése, az ürülékük elszállítása, majd az állatok feldolgozása, a kész áruk csomagolása, szupermarketbe szállítása, stb. egy iszonyatos környezetszennyező gépezet. Kerül amibe kerül, az iparszerű állattenyésztést tényleg fel kellene számolni, és áttérni fenntarthatóbb rendszerekre. Sajnos a sokat emlegetett “háztáji” állattartás is igen gyakran ugyanezekkel a módszerekkel működik csak “kicsiben”. Gyakran hallom, hogy sokan próbálnak háztáji tejet, tejterméket vagy húst vásárolni, de ha az állatokat ezeken a helyeken sem hagyják szabad térben nevelkedni, legelni, kapirgálni, ha a föld másik felén megtermesztett és ideszállított takarmányokkal, gyógyszerekkel és antibiotikumokkal tömik, akkor azért nem sokkal jobb a helyzet, mintha a sima boltit venné meg az ember.  Szóval az, hogy “háztáji” meg “a szomszéd faluból van”, még önmagában nem jelent semmit. Mindent lehet jól és rosszul is csinálni. Járjunk utána, kérdezzünk rá részletekre. Attól érdemes vásárolni, aki szívesen beszél róla, örömmel megmutatja, és türelemmel válaszol a legostobább kérdésre is.

Menzatojás

Tehát még egyszer: az, hogy ma bemegyünk bármelyik élelmiszerboltba és ott gyakorlatilag korlátlan a választék, simán leemeljük a polcról a Jogobellát, a Túró Rudit, a kakaót, a leértékelt csirkemellet, vagy megeszünk a menzán egy jó túróscsuszát szalonnapörccel, annak az az ára, hogy az élelmiszereink elsöprő többsége intenzív mezőgazdasági termelésből és állattartásból származik. Az állatok takarmánya pedig nem csak itthon termesztett növényekből áll, hanem nagy mennyiségben tartalmaz a föld másik felén termesztett (monokulturában, permetezőszerekkel kezelt, génmódosításon átesett), és onnan ideszállított növényeket (pl. szója), melyek nélkül igencsak nehezen lehetne elérni a kívánt hozamokat. Mindemellett persze rengeteg gyógyszert, antibiotikumot kapnak ezek az állatok, és az egész életük során nagy mennyiségű hulladékot termelnek, aminek a semlegesítésére is problémás. Részben tehát teljesen igaza van mindenkinek aki ökológiai megfontolásból lesz vegán: a jelenlegi rendszer iszonyatosan pusztítja a környezetet, és teljes mértékben fenntarthatatlan.

Sokan tudjátok, hogy milyen fontosnak tartjuk az egészséges táplálkozás szempontjából, hogy a tejtermék, húsáru és tojás olyan állattól származzon, amelyet legalább tavasztól őszig legeltetettek, kapirgálhatott (amennyire az éghajlatunk megengedi), tehát lehető legtermészetesebben tartott forrásból származzon (pl. a szabadtartású állat húsának, tejének, tojásának a mikrotápanyag tartalma gazdagabb, jóval előnyösebb a zsírprofilja stb.). Láthatjuk, hogy ökológiai szempontból sem mindegy a választásunk. Keressük és válasszuk a legeltetett, szabadtartású állatokból készült élelmiszereket. A választásunk irányítja a piacot, így lehetünk hatással az állattenyésztésre. Ha mindig megvesszük a boltokban könnyen elérhető nagyüzemi, ipari körülmények között tartott állatok termékeit, akkor azzal mi magunk is támogatjuk a környezetpusztító és fenntarthatatlan rendszert. Nem lesz jó sem az egészségünknek, sem a bolygónknak, a gyermekeinknek és unokáinknak meg pláne. 

Cserpes joghurt. Nagyon trendi, nagyon népszerű, nagyon “kézműves”, de ugyanabban az környezetpusztító rendszerben keletkezik az alapanyaga, mint a legtöbb bolti tejterméké.

Én tehát annak a híve vagyok, hogy fogyasszunk kevesebb állati terméket (!), és ami a tányérunkra kerül, (amennyire csak módunk van rá) az legyen minőségi, azaz származzon szabadtartású állattól. Táplálkozzunk változatosan, legyen az étlapon vöröshús (pl. marha), szárnyas, hal, vadhús, juh, egyszóval mindenféle szabadon tartott jószág. Használjuk fel az állat minden porcikáját, azaz fogyasszunk belsőségeket, májat, lépet, agyat, gerincvelőt, pacalt, a csontokból egyéb “hulladékokból” főzzünk levest, kocsonyát. A tojásnál is szigorúan kerüljük a ketreces eredetű verziókat. Csökkentsük a tejtermék fogyasztásunkat. A legtöbb ember amúgy is eszméletlenül sok, iszonyatosan feldolgozott, rendkívül silány minőségű tejterméket fogyaszt egészséges étrend címén, a nagyobb részüket ráadásul édes, cukrozott desszert formában (gyümölcsjoghurtok, pudingok, túrórudik, tejszeletek, milk shake, tejberizs, tejbedara, sütikék, tejszínhabos kakaó stb.). A tejtermék legyen zsíros, minél kevésbé feldolgozott, és szintén származzon szabadtartású, legeltetett állattól. Nyissunk bátran a juh, bivaly és kecsketejből készült termékek felé is.
Ezzel az egészségügyi és ökológiai szempontok egyszerre érvényesülnek.

Állatok a legelőn

A legeltetett állat föld természetes ökológiai rendszerének része. Az állat jön-megy, lelegeli a füvet, amit nem kellett odaszállítani, mert ott termett. Az állatokat az okos pásztor, vagy a ragadozóállatoktól való félelem viszonylag sűrű időközönként odébbhajtja, még azelőtt, hogy teljesen legyalulnának egy területet. Közben az ürülékükkel táplálják a talajt, patájukkal, mozgásukkal bedolgozzák a földbe a friss trágyát, a letaposott fűvel pedig letakarják a felszínt. Ezek a talaj egészsége, biodiverzitása és az újra erőrekapó növényzet szempontjából iszonyatosan fontos tényezők. Miután pedig a csorda odébbáll egy területről, a vegetáció megújul, és növekedésével újra megköti a széndioxidot. 

A növényzet, az állatok, a talaj, a talajlakó állatok és mikrobák egy természetes egységet, egy élő rendszert alkotnak, amiben minden szereplőnek fontos feladata van. Az gazdag és életerős vegetáció kulcsszerepet játszik abban, hogy egy terület mennyire tudja megtartani a talajt (nem mosódik el) és így mennyire tudja magában tartani az éltető vizet. A legelő területeknek szükségük van a növényevő állatok (illetve a táplálékpiramis fentebbi és lejjebbi elemeinek) tevékenységére ahhoz, hogy egészségesek maradjanak, hogy gazdag legyen a talajélet, illetve hogy a növényzet megfelelően karban legyen tartva és növekedhessen. Vannak területek, amelyek éppen attól pusztulnak, vagy válnak sivatagossá, mert már nincsenek rajta elégséges számban növényevő állatok. Állatorvosi és etikai szempontból pedig le kell szögezni, hogy a legeltetett állat egészségesebb, ellenállóbb, kevésbé szorul gyógyszerezésre, és „boldog”, mert olyan körülmények között él, ami a lehető legtermészetesebb számára.

Aki látta a Food Inc. (magyarul Élelmiszeripar Rt.) című filmet, annak ismerős lehet Joel Salatin neve, és az általa létrehozott és fenntartott Polyface Farm. Amit ő megvalósít, az egyik nagyon jó példája a környezetbarát és fenntartható állattenyésztésnek. A marhákat folyamatosan egyik területről a másikra mozgatják, majd a marhák által megtrágyázott és jó értelemben vett “felforgatott” területre meghatározott sorrendben ráeresztik a többi haszonállatot. Mindegyik haszonállat elvesz és hozzátesz valamit a rendszerhez, így segítve az egészséges körforgást és megújulást.

Vagy itt egy másik példa is:

Persze Magyarországon is működnek hasonló gazdaságok (csak nincs róluk ennyi film… 🙂 ), és itthon is vannak szép példák arra, hogy hogyan segít a megfelelően végzett állattartás a pusztuló földek megújulásában, illetve a vegetáció diverzitásának megőrzésében. 

Nem meglepő módon, akik a városokból kiköltözve természetközeli életre, önellátásra, biogazdálkodásra, fenntartható – regeneratív gadálkodásra, permakultúra kialakítására adják a fejüket (vagy eleve oda születtek), azok számára általában nem kérdés, hogy az  állatok is a rendszer részei. És ez a világon mindenhol így van, és a történelem során is mindig így volt. Amíg még fenntartható módon élt és táplálkozott az emberiség, addig sem volt soha kérdés, hogy szükség van-e állatokra, és hogy fogyasszunk-e állati eredetű élelmiszereket. Soha, soha nem volt a történelemben egyetlen olyan több generáción át fennmaradó kultúra, ahol ne vegyestáplálkozásúak lettek volna az emberek. 

És van, ahol csak fű nő

Amikor a húsfogyasztás ökológiai lábnyomáról és globális élelmezési kérdésekről elmélkedünk, akkor azért arról se feledkezzünk meg, hogy a Földön az ember által hasznosítható területek nagyobbik része földművelésre alkalmatlan, állattenyésztésre viszont jól hasznosítható. Egyes források szerint ez az arány 40% – 60% más források szerint 30% – 70% a legelőként használható földterületek javára. Egyszerűbben megfogalmazva tehát van a bolygónkon egy csomó olyan terület, ahol ha belepusztulunk sem fog szépen megteremni a búza vagy a karalábé, de az állattenyésztés nagyon is működőképes. Az állatok a számunkra nem fogyasztható fűféléket értékes tápanyaggá alakítják. Nem véletlen, hogy Afrikában, vagy Ázsiában rengeteg olyan hagyományos, nomád kultúra található, amelyek étrendjében jelentős arányban szerepel az állatok húsa, teje vagy vére. Ezeken a területeken nincs is nagyon másra lehetőség. Ne próbáljuk meg környezettudatosság jeligével ezeket a népcsoportokat szójafasírtra vagy búzalisztben panírozott, hidrogenizált repceolajban kisütött patiszonra átállítani, mert ez nem elérhető számukra (és persze az egészségüknek sem tenne túl jót, de ez egy másik téma…).

Hogy szemléletes példával éljek, 32:38-nál láthatjátok, hogy kell vért inni… 🙂 :

Mindenkinek jó étvágyat!

A témát a metán, a monokultúrás növénytermesztés és a talajerózió taglalásával folytatjuk, erre tessék!