Csontleves

Nem egyszer megkérdezték már tőlünk, hogy hogy készítjük a csontlevest. Hát így. Előveszek egy nagy lábost. Megtöltöm vízzel, és beleteszek egy kanálka ecetet, mert az ecettől jobban kioldódik a csontból minden, aminek ki kell oldódni. Ilyenkor mehet bele só, bors is, ízlés szerint. Beleteszem a csontot: csirkeaprólékot vagy marhalábszárcsontot. A csirkeaprólékot úgy szoktuk venni, hogy …

TovábbCsontleves

Egyik kedvenc vacsoránk

Elhelyezzük, megsózzuk. Megsütjük. Kiütögetjük… … és kész is van. Persze ennyi zsírhoz valami házi készítésű kenyér is dukál. Azaz, ez a ritka kenyérevős napjaink egyike… Van, hogy hosszában vágott verzióhoz jutunk, de a forma igazából mindegy is. Nyami!! Ti is szoktatok velőscsontot enni?

Má'(j) megint…

Pár héttel ezelőtt kedélyesen csacsogtam az egyik kedves ismerősömmel egészen hétköznapi dolgokról, mikor szóba jött, hogy mit főzök holnapra. Mondtam, hogy resztelt májat. Már épp belekezdtem volna a részletekbe, tudniillik, hogy én úgy szeretem, ha nagyon apróra vágom a májat, és jó sok hagymával készítem, amikor elkerekedett szemmel visszakérdezett. – Mááájaaaat?! De hiszen… Nos, kiderült, …

TovábbMá'(j) megint…

Hallunk róla,de nem értjük – a metliáció

… a metiláció és az MTHFR mutáció A mikrotápanyagos posztok óta többen kérdezősködtetek az MTHFR mutációról, hiszen én is említést tettem róla, illetve az utóbbi időben már vitaminreklámokban és más forrásokból is egyre többet lehet róla hallani. Megmagyarázva viszont sosincs a dolog, szóval megpróbálom most egy kicsit tisztázni, hogy mi is az a metiláció, miért …

TovábbHallunk róla,de nem értjük – a metliáció

A multivitaminok

Mármint nem a cégek, hanem a vitaminok.  A reklámok azt sugallják, hogy az egészségtelen, mikrotápanyagokban szegény étrendet néhány táplálékkiegészítővel bőven lehet kompenzálni. Ezek között is a legnépszerűbbek a multivitaminok, hiszen a TV-ből s azt halljuk, hogy egyetlen pirulával minden szükséges vitaminhoz és ásványi anyaghoz hozzájuthatunk, amitől persze pillanatok alatt újra energikusak leszünk, tudunk futni a …

TovábbA multivitaminok

Mikrotápanyagok – harmadik rész

Az előző két posztban bemutattam, hogy melyek azok a vitaminok és ásványi anyagok, amelyeket pótlását az élelmiszereinken felül is fontosnak tartjuk. A mai nap pedig arról lesz szó, hogy a többi (legfontosabbnak tekinthető) vitaminhoz és ásványi anyaghoz milyen élelmiszerekből juthatunk hozzá. Ezekből a mikrotápanyagokból tehát a legtöbb ember számára nem szükséges külön táplálékkiegészítés, elég „csupán” kellőképpen …

TovábbMikrotápanyagok – harmadik rész

Mikrotápanyagok – második rész

Az egyik leggyakoribb felénk irányuló kérdés, hogy milyen táplálékkiegészítőket szedünk, és hogy kinek, mit, milyen mennyiségben ajánlunk. Természetesen nagyon szívesen megosztjuk bárkivel, hogy mi mit szedünk, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ugyanaz a kiegészítés a kérdező számára is szükséges vagy elegendő lesz. A megfelelő mikrotápanyag ellátottság ugyanis nagyon sok egyéni tényezőtől függ (pl. …

TovábbMikrotápanyagok – második rész

Mikrotápanyagok – első rész

A vitamin és ásványi anyagok megfelelő pótlásáról ezerféle véleményt lehet hallani. Nem tudom, ki hogy van vele, de én állandóan belefutok abba az álláspontba, hogy vitaminokat pótolni teljesen felesleges, sőt, veszélyes is lehet, merthogy “egészséges” táplálkozással mindent kellő mennyiségben be lehet vinni. Abba most bele se merek gondolni, hogy ki mit ért egészséges táplálkozás alatt, …

TovábbMikrotápanyagok – első rész

Mikrotápanyagokban gazdag táplálkozás

Ha meghalljuk azt, hogy „vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag táplálkozás”, vagy „vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag élelmiszerek”, akkor a legtöbb embernek ez jut eszébe: Rossz esetben ez: Még rosszabb esetben ez: Tudják ezt az élelmiszergyártók, és reklámszakemberek is, és ki is használják rendesen. Persze ez már egy másik téma… Sokkal jobb esetben ez jut eszünkbe: …

TovábbMikrotápanyagokban gazdag táplálkozás